Lizbeth Wymer Naplója

Darren. Azt hiszem, ez a név mindent megmagyaráz. Régen is alaposan megkavarta az életemet, és úgy néz ki, még mindig nem esett ki a gyakorlatból - tökéletes munkát végzett. Igazából azt se tudom, hol kezdjem a mesélést, hisz rengeteg dolog történt, de inkább maradok az elejénél. Mindent csak szépen sorjában.

Egy levél sok mindent meg tud változtatni, főleg, ha egy fontos személytől származik. Például egy régi baráttól, aki nagyon fontos a címzett számára, és már csak a feladó nevét megpillantva is majd kiugrik a bőréből. Így történt az is, hogy jó pár szakadás és gyűrődés nyom árán, de végül sikeresen kézbe kaparintottam a kedvenc árva társam küldte levelet, és nagy nevetések közepette elolvashattam a poénáradatát. Egy újabb barátom, aki külön kategóriába tartozik, és egyszerűen lehetetlen lenne akár csak próbálkoznom is a személyisége elmagyarázásával, akkor is többet érnék a nevével, mintsem üres szavakkal. Jess. Róla és rólam akár egy külön fejezetet is lehetne írnom ide, annyi a közös emlék a rosszaktól egészen a jókig. Egyszerűen imádom a srácot. Arra valahogy mégsem számítottam, hogy a nem várt tartalom kérdéseibe bele fogok egyezni. Viszont még mielőtt elmondanám, miről van szó, félreértések elkerülése végett muszáj lesz tisztáznom: nincs köztünk semmiféle olyan dolog, ami több lenne a testvéri szeretetnél. Ez mindig is így volt, és mindig is így lesz.
Innentől kezdve már nyugodt szívvel vallom be, hogy elívott Wyomingba.
Csak egy hónapról volt/van szó, mégis az első dolgom volt, hogy elkezdjem írni a nemleges választ a meghívására. Nem arról van szó, hogy nem tetszett volna az ötlet, vagy bármilyen akadálya lett volna, ennél sokkal bonyolultabb oka volt, hogy egy pillanat alatt döntöttem. Újból csak egy névvel tudok szolgálni: Darren. Nem lett volna szívem otthagyni őt még ennyi időre se. Legalább is magamtól nem. Az elhatározásom mégis már akkor keresztbe lett húzva, mikor felbontotta a válasznak szánt levelemet és a tudtomon kívül végigolvasta. Ezt a cselekedetét bárki aki nem ismeri túlzás nélkül illetlenségnek gondolná, én mégis csak annyit mondhatok, hogy aranyos. Nem szép dolog az ilyesmi, persze, de tagadhatatlan, hogy egyfajta törődésnek minősül, és egyáltalán nem bántónak szánta. Sosem szánná annak. Az emberek gyakran félreismerik őt, de igazából nagyon jó ember. Ha más ezt nem is bizonyítja, az, hogy azonnal felkeresett és bűbájjal eltüntette az aggodalmaim nagy részét, mindenképp. Nekem ez nagy lehetőség volt, és ő nem hagyta csak úgy elúszni. Bármennyire is haragszom rá amiatt, hogy képes volt ezt tenni, és tekintve az állapotát magát veszélyeztetni, újból felírhatok egy dolgot a memóriám listácskájára, ami miatt nagyon hálás vagyok neki, és még jobban szeretem azt a makacs kis fejét. És akkor itt megint megjegyezném, hogy szintén csak barátként értem.

Tehát így kerültem ide, pontosan egy szívmelengető faházba, aminek az asztalánál jelen pillanatban is ülök. Egy hét telt el az indulásom óta, azóta már körbejártuk Jessel és még három szintén árvaházi ismerősömmel a fél várost, beleértve jó pár gyönyörű helyet is. A hajam - ahogy a képen is látszik - vörösre festettem, Jessie és Eric szerzett magának tetkót, és mindenki sok-sok pompás fotót, amikből párat nem sokára be is ragasztok ide. Kíváncsi vagyok, Darrennek hogy fognak tetszeni.