Parkoló

Tárgy: Parkoló Kedd Dec. 07, 2010 10:44 pm

A diákok és a tanárok parkolóhelye.

Tárgy: Re: Parkoló Pént. Dec. 16, 2011 8:52 pm

+ Szent Vlagyimir Akadémia + Közös helyiségek + Parkoló +

Nagyon sokáig csend volt. Egy darabig még jól is esett, ilyen fáradtan nem szívesen bájcsevegtem volna, (főleg egy dampyrral) de lassacskán kezdett kellemetlenné válni. Nekem egyfolytában zakatolt az agyam, és kíváncsi voltam, neki min jár az esze. Egy kis részemet már le is győzte a paranoia, hogy netán a démon tervez valamit és ezért van ilyen síri csendben. Muszáj volt megszólalnom. Viszont, mikor válaszolt... kicsit el is oszlott a gyanúm. Igen. Pontosan akkor rúgtam fel az elveimet. Alkimistaként sok-sok érvet, és rossz történetet hallottam arról, miért nem szabad a démonokban megbíznunk. De... De Alice annyira ártatlannak tűnt és kedvesnek! Egy ilyen lény hogy lehetne gonosz? És még csak nem is ő volt az első, aki - úgy tűnt - megérdemli a bizalmat. Nem tudtam, mit kéne tennem.
- Mi? - rezzentem össze, mikor válaszolt és pislogtam párat. - Ja, igen, igen. Nagyon sok iratot kellett megírnom. Gyakran félrehagyom, félreteszem későbbre, és ilyenkor gyűlik, de természetesen erre is van határidő, és... Most muszáj voltam nekikezdeni. - Felsóhajtottam és a jobb kezemmel a homlokomat kezdtem el dörgölni. Megjött a fáradtság első mellékhatása: a fejfájás. - Pedig szívesebben tüntettem volna el a strigákat. Kipróbálni a főzeteket is jó lett volna, na meg, maga a tudat, hogy még egy démon halott... nyugtató.
Utána felajánlotta, hogy egyedül visszamegy, de én elutasítottam a lehetőséget. Úgy gondoltam, baja eshetett volna, én meg úgy is ráértem, plusz ez a kis kiruccanás nem került semmibe.
- Lehet, de akkor sütött a nap. Most meg elég felhős az ég - biccentettem az ablak felé. - És lassan már nem is lesz mit takarnia, maximum a holdat. Lehet hogy te is az éjszaka sötét teremtménye egyike vagy, de nem szokásom a halálba küldeni másokat.
Elismerem, nem voltam valami kedves, ráadásul most ténylegesen ugyan azzal a szóhasználattal ítéltem el őket, de így is adtam egy pofont a hivatásomnak az előbbi gondolataimért. Nekünk nem az volt a dolgunk, hogy békítsük a fajokat és barátkozzunk, vagy épp segítsünk egymásnak. Mi konkrétan az egész életünket azzal töltöttük, hogy tüntessük a nyomaikat. Miattuk. Miattuk volt ez. Még sem tekintettem őket hibásnak, ha csak pár percig is. De ezt nem hagyhattam, nem gondolhattam ilyenekre. Úgy hittem, ezzel elárultam volna a fajomat. És ez egyértelműen nem állt szándékomban.
- Te egy fegyvertelen dampyr, én meg egy hivatásos alkimista, tele lőfegyverrel és egy csomó maró és főzettel. Érzed a különbséget ugye? Még sem lennék biztonságban. Te meg végképp. Úgy hogy ilyenekkel ne is gyere. Visszaviszlek, és pont.
Mikor megcáfolta a mondatom, mi szerint jó, muszáj volt mosolyognom. Hát, akkor ezzel már ketten vagyunk. De akkor sem hittem neki igazán. Illetve... Talán. Egy részem, ami hű akart maradni a többi emberhez. Egy másik részem viszont belül röhögött, és rázta a fejét. Már hogy ne lenne jó!

Miután kiszálltunk, láthatóan elgondolkozott, én pedig figyelmesen az arcát néztem. Már megint tervezett valamit, és nem sejtettem mit, és... idegesített. Felpiszkálta az agyamat. A gyanakvás az arcomra is kiült, akármennyire is próbáltam rendezni a vonásaimat. Köhintettem egyet, de Alice már vissza is fordult és válaszolt nekem. ...Mosolyogva. Nagyon gyanús volt.
- Persze hogy van. Hátha valami kaját is kapok, azt hiszem, korog a gyomrom - válaszolok kissé nyugodtabban és elvigyorodom. Véégre vége volt a munkának. Most már pihenhettem. Ráadásul, ha tényleg szerencsém lesz, még valami ételhez is hozzájuthatok, ami azért már jó lenne, tekintve, hogy utoljára reggel ettem. Nem is értem, hogy bírtam idáig. Mintha egy luk tátongana a hasamban.
Mikor a kapuőrökhöz értünk, láthatóan nem voltak feldobva, sőt.
- Szóval megszöktél - súgtam oda Alicenek mosolyogva, anélkül, hogy odahajoltam volna. Az őrök így akár azt is hihették, hogy magamban beszélek, így nem tűnt annyira illetlenségnek. Legalább is, szerintem.
Mielőtt még belekezdtek volna a szentbeszédbe, odaléptem a kis bódészerű akármihez, elővettem a személyimet, és bemutattam nekik. Láthatóan kissé meglepődtek, de még mindig morcosak voltak.
- Szabályosan tartózkodott kint. Egy hivatalos és nagyon fontos találkozást kellett összehozni, és mivel elfelejtettem megbeszélni az igazgatónővel, képtelen volt így, erőszakkal távozni, ugyan is máshogy nyilván nem engedték volna őt el - még a hangom is megrovó lett, a tekintetemről nem is beszélve. Nagyon is hiteles, és megtévesztő voltam. - Elnézést kérek a kellemetlenségért, de talán legközelebb már jobban oda fognak koncentrálni a védelemre. Attól, hogy a strigák nem jöhetnek ide be, még leshet veszély az akadémiára. És ajánlom, hogy legközelebb ne akadályozzanak minket és a munkánkat. Ha ez még is megtörténik, képtelen leszek felsőbb körökben tárgyalnia témáról. - azzal gőgösen feljebb emeltem az arcom, és amint Alice csatlakozott hozzám, elindultam befelé.
Kitűnő alakítás volt, az őrök el is hitték. Legalább is gondolom, de a döbbent és félő arcuk eléggé árulkodó volt. Milyen jó lenne, - gondoltam. - ha tényleg ennyi kapcsolatom, és hatalmam lenne!
Felsóhajtottam és körülnéztem.
- Merre van az étkező? - pillantottam rá Alicera, legalább olyan semleges arccal, mintha az előbbi meg se történt volna. Végül is, csak segítettem az éjszaka egyik démonjának, na és?

Tárgy: Re: Parkoló Pént. Dec. 16, 2011 11:51 pm

Miután odaértünk a bejárathoz és az őrzök elkezdték az igazgatónő szentbeszédéhez hasonló letolást, szimplán oda hajoltam Stephahoz és oda súgtam.
- Igen megszöktem.
Ez kicsit felnyomta az őrzőket, de ami ezek után következett még engem is lenyűgözött. Stepha olyan szöveget olyan komoly arccal és hanggal levágott, hogy csak ámultam-bámultam. Virult a fejem mekkora zseni vagyok, hogy oda hívtam. Aztán beengedtek minket. Hiányzót az iskolai levegő, már nem mint ha nem lennék meg nélküle...
Kicsit elgondolkoztam, hogy tényleg ekkora hatalma lenne-e, aztán kiegyeztem annyival, hogy valószínűleg csak blöffölt, nagyon jól, az őrök teljesen bevették.
- Az étkező?
Megálltam és rá pillantottam. Felemeltem a jobb kezem és a csuklómat kezdtem el nézni.
- Nah most ha lenne órám tudnám mennyi az idő.
Leejtettem a kezem és zsebre dugtam őket. Kicsit már kezdtem fázni, a kocsiban meleg volt, de itt kint már nem annyira.
- Őszintén szólva nem tudom, hogy még felszolgálnak-e. Ha gondolod feljöhetsz hozzám. Van vész tartalékom.
Viki nélkül többet aludtam és gondolkoztam mint általában, ezért előfordult már, hogy annyira elgondolkodtam, hogy lekéstem az órákat vagy olyan mélyen aludtam, hogy még az ebéd idő is elmúlt. Az ő közelében nem gondolkoztam ennyit, inkább ő volt az aki ezt tette, én előbb cselekedtem mint végig gondoltam volna a dolgokat.
Stepha arcán mint ha egy kis gyanakvást véltem volna felfedezni... hát persze -vágtam rá gyorsan- hogy jön le az, hogy egy démon felhívott magához egy embert.
- Ne aggódj, nem vagyok sorozat gyilkos démon aki csak arra vár, hogy fiatal nőket felhívhasson magához és utána feldarabolva eltemesse valahova.
Nah ez elég h¨lyén jött ki. De tessék! Ennyit arról, hogy elkezdtem gondolkodni. Kicsit mint ha fintorogtam volna a saját h¨lyeségemen.
- Az étkező arra van.
Mutattam elfelé, hátha látja az épületet.
- Elkísérlek. Hova menjünk? Étkező vagy Kolesz?
Elégé leromboltam a jó hangulatom, de ehhez talán az is közrejátszót, hogy elég rendesen elkezdtem fázni. A végén még tüsszentettem is egyet. Nagyszerű, a végén megfázok.

Tárgy: Re: Parkoló Szomb. Dec. 17, 2011 7:54 pm

Az alkimisták munkájának két fontos tényezője van. Az egyik a szociális, a másik a vegyészeti. Az utóbbira értelemszerűen abból a célból van szükségünk, hogy el tudjuk tüntetni a halott strigákat, illetve más varázsszereket is képesek legyünk előállítani, amik segítséget nyújtanak a munkánkhoz - bár ez leginkább csak a mi családunkban volt szokás. A szociális rész inkább arról szólt, hogy ha esetlegesen olyan helyzetbe kerülnénk, hogy az emberek gyanút fognak, elsimítsuk az ügyeket, és hogy kapcsolatokat tudjunk teremteni a démonokkal a könnyebb munka érdekében. Ehhez persze kellett az, hogy az adott alkimista kellően nyitott és jó modorú legyen, DE. Ha olyan gond állt fel, hazudni is kellett tudni. Ez volt az az erősség, aminek meg kellett lennie benne, mint alkimistának - és amit ebben a helyzetben szemétmód ki is használtam. És még csak bűntudatom sem volt: becsapni párat az éjszaka sötét teremtményei közül imitt-amott nem okozott valami nagy lelkifurdalást. Ráadásul az a veszély sem igazán fenyegetett, hogy elárulják valakinek és kapok a feletteseimtől. Hisz azzal csak saját magukat mártották volna be, és ha tényleg igaz lett volna amit összehordtam nekik, ők jöttek volna ki belőle rosszabbul.
- Igen - válaszoltam magán értetődően. Igazából tényleg úgy is gondoltam, hogy ez magán értetődő. Végül is miért ne lenne az, ha egyszer már fájni kezd a fejem az éhességtől? Persze nem csak ettől, - ott volt még a feszültség is, meg a fáradtság - de ez is fontos szerepet játszott benne. És korgó hassal végigvezetni a hazafelé tartó utat? Hallatlan lett volna.
- Biztos maradt még valami. Legalább is gondolom - húztam el a szám. - De nem akarom elenni előled az ennivalód, szóval maximum várok még egy kicsit. Eddig kibírtam, most már nem fogok belehalni.
Főleg mert egy meleg, viszonylag csendes McDonaldsban enni sokkal jobb lett volna, mint egy ilyen hideg épületben menzakaját zabálni. Így jobban belegondolva már tényleg nem is tűnt annyira csábítónak a helyzet. Igaz, ezzel az ízlelőbimbóim és a gyomrom nem igazán értettek egyet, úgy hogy nem igazán tudtam, mi lenne jobb.
Mikor mentegetőzni kezdett felvontam a szemöldököm, és nem sokkal később el is nevettem magam. Tény hogy nem igazán bíztam benne, sőt, az akadémián sem éreztem jobban magam, de nem igazán féltem tőle. Munkából jöttem, ergo tele voltam mérgező és maró hatású vegyszerekkel. Ezek egy strigát nem tudnak megölni, mert ők regenerálódnak, de egy dampyrt?
- Ettől nem is tartottam - mondtam még mindig mosolyogva, majd mikor az ebédlő felé mutatott, arra pillantottam. Kicsit haboztam még, mert hát, ilyenkor azért szabad, majd visszapillantottam Alice-ra. - Az étkezőbe. És köszönöm. Nem lenne jó itt egyedül, nem valami... Ó. - Bocsánatkérően elhúztam a számat, mikor észrevettem, hogy még egy kis fintor is megjelent a számon. Kicsit sajnáltam is, hogy ilyen bunkón viselkedtem, végtére is ő kedves volt, de egy jó dampyr még nem adott okot arra, hogy másokban is bízzak. Sőt, igazából arra se, hogy legalább benne bízzak, de az más kérdés volt.
El is indultam arrafelé, is csak akkor lassítottam kicsit le, mikor Alice tüsszentett egyet.
- Megfáztál? Gondolom nem Montanában éltél eddig... Furcsa lehet a klíma változás... - Elmerengve felpillantottam, mert eddig a talajt bámultam, és most megint körülnéztem kicsit. Én kiskorom óta Montanában laktam, de már az északi, és a déli rész között is nagyobb az éghajlati különbség. Ez a rész hegyesebb, ezért sokkal hidegebb is van. Furcsa is volt eleinte, de már megszoktam. Abba meg bele se mertem gondolni, hogy Alice-nak milyen lehetett, tekintve, hogy én úgy tippeltem, távolról jött.

Tárgy: Re: Parkoló Szomb. Dec. 17, 2011 8:27 pm

Mikor Stepha elnevette magát kicsit durcás voltam belül, hogy én ezt komolyan is gondoltam de ez nem igazán látszót rajtam. Majd miután megnézte az étkezőt és visszapillantott rám... hát azt vártam, hogy megkérdezze mikor indulunk már de nem így volt. Utána pedig elindult és persze nekem pont akkor kellett tüsszentenem, magamban még nevetem is, hogy ez aztán az időzítés.
- Igen, mármint az igen, hogy nem Montanában éltem eddig.
Elindultam és Stepha mellett lépegettem.
- Egy nagyon messzi helyről érkeztem.
Kezdtem el mesélni, akik a közelemben voltak már kiskorom óta, tudták, hogy ha olyan témát hoznak fel ami érint vagy érdekel akár órákig tudtam róla beszélni.
- Egy erdőben laktam ahol nem volt különösebben hideg... legalább is eddig ezt hittem. Az itteni kondihoz viszonyítva ott hawaii volt. Még télen is meleg volt, hó pedig egyáltalán nem eset. Csak könyvekből meg a tanítónk meséiből van valami fogalmam arról, hogy mi az.
Egyre közelebb értünk az étkezőhöz. Én pedig belefelejtkeztem a mesélésbe.
- Volt a házunk közelében egy kis vízesés. Messze tőlünk pedig egy kis falu ahol csak emberek laktak. Főként idősebbek, csak néhány fiatal élt ott.
Már az ajtónál voltunk amikor benyitottam és eszembe jutot mit mondott mindig Francesca -Ne csak magadra gondolj.- Mindig ezt hangoztatta, már a könyökömön jöttek ki a bölcs szövegei.
- Áh, bocsi, néha felejtkezem magamról és be nem áll a szám.
A hajammal babráltam és azon gondolkoztam milyen meleg van ide bent a kinti időhöz képest.
- Itt is vagyunk ^^
Kinyitottam az ajtót.

(Parkoló + Ebédlő)

Tárgy: Re: Parkoló Szomb. Dec. 17, 2011 10:05 pm

Igyekeztem nem sürgetni őt, és elrejteni az éhségemet - már amennyire lehetségesnek tűnt - hisz egyáltalán nem akartam türelmetlennek tűnni, de megint megkordult a gyomrom. Akaratlanul is elvörösödtem kicsit, bár igazából elég valószerűtlen volt, hogy meghallja, azért annyira hangos nem volt. Most már átkoztam magam, amiért még egy kis müzli szeletet sem kaptam be ebédnek. Lassan el is indultam, ... illetve indultam volna, ha a dampyr lány nem tüsszög egy akkorát pont akkor, hogy majdnem elestem a saját lábamban ijedtemben. Nem tett jót nekem ez a környezet, az biztos.
- Így már érthető hogy megfáztál - bólintottam rá, majd újra elindultam, ezúttal már Alice-szel. Közben abban reménykedtem, hogy nem tüsszög még egyszer. A végén még kifutok a világból.
Elkezdte mesélni, hogy honnan jött. Végig türelmesen és csendben hallgattam, még a hasam sem "szólalt meg" egyszer sem. Kicsit szokatlan volt, hogy ennyit beszélt, de nem bántam. Egyrészt, mert érdekes volt, másrészt meg mert kíváncsi voltam, hogy ők - mármint a démonok - hogy élhetnek. Sokat tanultunk róluk, az összes fajról, de olyanokat, amiktől az az érzés éledt fel bennem, hogy na, ők is érző lények, ilyenekről sosem volt szó. Mindig csak a rossz oldalukról, hogy gonoszak, hogy ez és ez a gyenge pontjuk, így védekezz, itt öntsd le ezzel meg ezzel, és így tovább. Ha néha hallottam is az átlagos dolgaikról - hogy hogy és hol élnek - akkor is teljesen más volt. Így Alice, egy démon - dampyr - szemszögéből hallottam a dolgokat, és egészen más megvilágítást nyert az egész. Nem valami vérszajhaszállóra, vagy bujdosó, gonosz démonokkal teli veszélyes ház jelent meg a lelki szemeim előtt, sokkal inkább... egy otthon. Olyan, amilyenbe bele se gondoltam eddig hogy van, teljesen el különítettem őket tőlünk, mondván, hogy ők nem természetesek, de... Van otthonuk. És akármit is mondanak, ők is érző lények.
- Mi? Ó, semmi baj, akár tovább is mesélhetsz ha van kedved. Kíváncsivá tettél - mosolyodtam el és majdnem elestem a küszöbben. Észre sem vettem, hogy odaértünk.
Ehhez is bátorság kellett, de nem mutattam ki, hogy félnék. Egyszerűen csak néztem, hogy Alice kinyitja az ajtót, és feltárul előttem a látvány. Az egész olyan volt, mint nálunk. Azzal a különbséggel, hogy a konyhás néni egy nagydarab, ijesztő valami volt. És nem gúnyolódásból mondom - vagy is, abból is - hanem tényleg egy valami volt. Legalább is nem tudtam megállapítani, hogy mora vagy dampyr lehet. Bár a dampyrt már az elején elvetettem, - nekik más a dolguk - őszintén szólva nem tudtam, hogy lehet -e egy mora ilyen hatalmas, ijesztő, és, nos, kövér. Pislogtam is párat és teljesen lesápadt az arcom. Tőle kéne kaját kérni?

+ Parkoló + Ebédlő +

» Parkoló