Bulgária egy jelentős városa. Régebben kastélyok és udvarok sokak által szeretett helye volt. Mára már hatalmas méreteket öltöttek az épületek, és ez alatt nem a kastélyokat értem. A belvárosban számos szórakozóhely, park, irodaház és egy remek hírű középiskola van. Állam épületei nem szenvednek hiányt semmiben, tökéletes felszereléssel vannak ellátva.
A mit sem sejtő emberek élik kis életüket, a tudat nélkül, hogy a város körül két hatalmas kastély is van, melyben vámpírok élnek. Némely ember (alig páran) Montana évezredes történetét, és a vámpírok létét is ismeri, bár erről nem szívesen beszélnek.
Mondhatom, hogy a vámpírok teljes inkognitóban ÉLTEK A MAI NAPIG. Ugyan az emberek nem ismerik fel őket, még akkor, sem ha szemközt beszélgetnek egy vámpírral, de a vámpírok előszeretettel közlekednek a belváros területén is.
FIGYELEM! Ritka az olyan ember, aki felismeri a vámpírt, ha mégis nem mer erről beszélni. Igaz egyre gyakrabban fordul elő, hogy fény derül rájuk. A Strigákat nem igazán érdeklik a formaságok, és nem leplezik létüket, habár ez nem megengedett. Megkérnék minden ember és Striga karaktert, hogy ha társalognak egymással, lehetőleg ne támadjanak egymásra. A szabályzat előírja, hogy a karakter haláláról, csak az őt irányító játékos dönthet.
Kérdések esetén forduljatok az Adminokhoz, vagy írjátok meg a kérdéseteket a „Kérdések” topicban.
Leila