Montanai zöldkert

Tárgy: Re: Montanai zöldkert Csüt. Dec. 15, 2011 5:51 pm

Végig hallgattam, mint ha csak egy tanár mondta volna. Nem hiába éreztem valami különöset a mellettem ülőből, alkimista -csengettek vissza a szavai. Régen beszélt róluk a tanítónk, bájitalok - ugrott be hirtelen. De ennél többet nem igen tudtam róluk. Gyorsan haladtunk. A lány kérdésére majdnem, hogy azonnal válaszoltam, még ha szavaim higgadtnak is tűntek, valamiért fel voltam pörögve, szinte már bántam, hogy nem támadtam a stirgára.
- Megvárlak itt titeket, ha nem gond.
Nem szerettem a kórházakat, olyan furcsa szag lengte körül az egész belső teret. Az erős illatoktól rosszul voltam, az erdő ahol éltünk nagyban különbözőt a városi légkörtől.
Megvártam amíg vissza jön és beül a kocsiba. Az ajtó nyitásánál megérintett a hideg levegő, lényegében csak egy póló volt rajtam így nem csoda, hogy kicsit fáztam. Nem gondoltam volna, hogy ilyen sokáig kimaradok.
Csak az ablakon bámultam ki. Az épületek és fények árnyjátéka elvonta a figyelmem minden másról.

Tárgy: Re: Montanai zöldkert Csüt. Dec. 15, 2011 6:28 pm

Komolyan végighallgatott? - gondoltam magamban és elmosolyodtam. Ez érdekes. Azt hittem, majd tiltakozni fog, hogy ne kezdjek el órát tartani, ehelyett viszont még figyelt is. Igaz, végül is ez érdekes lehet, főleg ha ennyire nem tanult még. Na meg, ha én lennék olyan fiatal mint ő és ülnék egy kocsiban egy felfegyverkezett, nálam idősebb idegen alkimistával, azt hiszem, én is végighallgatnám. De valahogy egy démontól mást vártam.
Bár az ötlet, hogy egyedül maradjon a kocsimban nem nagyon tetszett, de az már túlzás lett volna, ha berángatom magammal, csak mert ő is démon és nem bízok benne. Szóval csak biccentettem egyet, kihúztam a slussz kulcsot. Benne hagyni már tényleg túl sok engedmény lett volna tőlem. Ennyire nem bíztam még benne. Majd talán, ha nem csinál most se hülyeséget, amíg én bemegyek.
Már nyitottam az ajtót, mikor eszembe jutott, hogy még be sem mutatkoztam. Igaz, nem ez volt a legalkalmasabb idő, de legalább a lány már nem vérezhetett el.
- Különben örvendek, Stephanie Vaux. Benned kit tisztelhetek? - vetettem rá egy viszonylag kedves pillantást. A válaszát természetesen még megvártam, utána viszont már ki is szálltam a kocsiból, és - kissé talán erősen is - becsaptam az ajtót magam mögött. A kulcsot a zsebembe csúsztattam, és odasétáltam a hátsó ajtóhoz, majd kinyitottam, és óvatosan kiemeltem belőle a lányt. Nem volt valami könnyű, de úgy-ahogy elbírtam. Szerencsére most is aludt, mint az egész úton - erre gondosan figyeltem a visszapillantó tükörből - úgy hogy a magyarázkodással várhattam. Na meg, nem lett volna kellemes egy halálra rémült lányt csitítgatni. Így csak annyi volt a dolgom, hogy az ajtóig elcipeltem, onnantól már jött is a segítség és elvitték.
Egy pár percig még bent maradtam elmesélni mi történt: hogy „az utcán találtam rá, és először nekem támadt, utána meg összeesett”. Ilyen strigás esetek ritkán vannak, általában nem tudják megmenteni az embereket, de szinte mindig ugyanazok rá a válaszok: hallucinált, összeesett. És mikor meglátják, mennyire sápadt, és a többi, csak egy lépés innen, hogy vérszegény. És csöppet sem gyanús, olyannyira nem, hogy senki sem jöhet rá. Igaz, a vérfoltok furcsák, de az már az áldozat baja, hogy megmagyarázza, mi történt. Végül is úgy is mindegy, úgy sem hiszik el.
Miután elvégeztem a dolgom, már futottam is ki a kórházból, beszálltam a kocsiba, majd elindítottam azt. A motor felberregett, a következő pillanatban meg már indultunk is. Természetesen, most átlagos sebességgel, ami az előzőhöz képest körülbelül csiga lassúnak tűnt. Gyorsítani viszont már nem volt kedvem, fáradt voltam ahhoz, hogy ilyen gyorsan reagáljak a dolgokra. Így meg sokkal nyugisabb volt.
- Még el kell valamit intézned, vagy mehetünk egyenest az akadémiára? - kérdeztem halkan, és ki lehetett hallani a hangomból a fáradtságot. Igen, ezt is akkor kellett volna megkérdeznem, mielőtt még elindultunk volna, de még mindig vissza tudtunk volna fordulni, ha szükséges lett volna.

Tárgy: Re: Montanai zöldkert Csüt. Dec. 15, 2011 7:03 pm

A nő kiszállt majd bemutatkozott. Eddig fel se tűnt, hogy még a nevét sem tudom.
- Alsziana Walker. Örülök a találkozásnak Stepha.
Ezután becsukta az ajtót... vagy mondhatnám becsapta. Kicsit arrébb ment és kivette az ájult lányt. A többit nem igazán láttam, de gondolom a kórházba vitte. Pár percig eltartott mire vissza jött. Ez idő tájt, én az ajándékot nézegettem amit Vikinek vettem. Gyantába zárt rózsa volt. Amint megláttam megvettem, Viki szerette az ilyen dolgokat. Telt az idő miközben haladtunk az autóval, lassan mentünk. Legalább is az előző tempóhoz képest lassan, nem igazán bántam. Csak elképzelni tudtam milyen büntetést kapok amiért kilógtam. Stepha hangjából fáradtság hangzott, így nem igazán tudtam, hogy helyes-e, hogy hagyom vezetni.
- Nincs több dolgom. Ha csak nem kellemetlen neked, hogy egy vadidegen dampyrt kell fuvaroznod mehetünk akár azonnal is az akadémiára.
Francesca, szerencsére a volt mesterem, anno még említette, hogy habár az emberek nem tudnak rólunk ha egy is találkozva velünk annak a tudatával kik vagyunk vagy azonnal elfutna vagy azon nyomban ránk támadna. Az alkimisták lényegében különböznek tőlük, ők amellett, hogy démonnak tartanak minket el is viselnek. És sokan közülük még keresik is a morák (esetenként a dampyrok) társaságát. Ahogy ő mondaná "Emberek akik kihasználják az erőnk és helyzetünk." oké... igazából ezt ő mondta.- De hát igen, elég egy elfuserált nőszemély volt. Ha nem ismerném az anyám... úgy ahogy, már azt mondanám rosszabb volt nála. De Annánál rosszabbal még nem találkoztam.
- Ha nagyon fáradt vagy akkor kitehetsz és majd stopollók.
Stoppal jöttem ide is. Nagy szerencsém volt, hogy nem valami szadista sorozat gyilkos vett fel. De hát ha egyszer szerencsém volt miért ne lehet kétszer is.

Tárgy: Re: Montanai zöldkert Csüt. Dec. 15, 2011 8:13 pm

Bemutatkoztunk egymásnak, így már kicsit nyugodtabb is voltam - legalább már a nevét tudom. Így már azért rögtön nem annyira zavaros a helyzet. Annyira. Biccentek neki, majd mikor Stephanak szólít, fintorgok egy kicsit és elmosolyodom. Na, így sem becéztek még.
- Nyugodtan tegezhetsz mert nem vagyok sokkal idősebb, csak ne hívj így - vigyorodom el - Ha annyira becézni akarsz, inkább hívj csak Stephnek. Stepha... Ez érdekes. Így még sose hívtak.
Még vetettem rá egy utolsó pillantást, aztán kiszálltam és elintéztem a lányt. Mikor visszaértem, Alicet megint azon kaptam, hogy el van gondolkozva. Megint elmosolyodtam és leültem mellé, közben meg végig azon gondolkoztam, hogy kamaszként én is ilyen voltam -e. Végül is... tényleg. Most én haboztam egy darabig, de bambulás közben nem jó vezetni, úgy hogy inkább most végiggondoltam. Ugyan olyan lány ő is, mint a többi ember. Pedig démon. Mégsem más. Ezt nagyon furcsának találtam, és beleütközött az eddigi szemléletembe. Kiskorom óta azt hallottam, hogy mi vagyunk a normálisak, hogy ők csak valami elferdült, természetellenes lények, most még is... A lány nem csak hogy furcsa nem volt, de még kedvesnek is gondoltam. És a kettő nem passzolt így össze.
Végül csak elhessegettem a gondolataimat és elindítottam a kocsit. Mivel Alice sem reklamált a tempóért, nem is gyorsítottam be, sőt. A bal kezemmel elengedtem a kormányt, hátradőltem, és össz-vissz a bal kezemmel vezettem tovább a kocsit. Nem volt kanyargós az út, úgy hogy mozogni sem kellett annyira, kényelmesebb volt így.
- Előbb-utóbb meg kell majd szoknom - vontam vállat - Az összes alkimista olyan negatívan áll hozzátok, de abba nem gondolnak bele, hogy ez csak nehezít a dolgokon. Ha nem lennének néhányan annyira szemetek, és inkább tűrnének, maguknak is megkönnyítenék a dolgokat.
Utána még hozzátette, hogy ha fáradt vagyok, visszamehet stoppolással is, de én csak mosolyogtam rajta. Ez, hogy megint ilyen kedves volt, újabb gondolatokat szült a fejemben, de végül is csak válaszoltam neki, igyekeztem koncentrálni.
- Már megszoktam. A munkával jár - válaszoltam mosolyogva - Különben sem hagyhatom, hogy ilyen későn stoppolni kezdj. Veszélyes lenne. Nem mindenki olyan jó ember. Azt hiszem, kicsit túl jóhiszemű vagy.
De, ez persze csak jó volt. Nekem meg végképp. Csak attól aggódtam egy kicsit, hogy nehogy majd emiatt járjon pórul szegény. Mindig a jó emberek szívnak.

Lassan beértünk az akadémia területére. Még nem voltam benne biztos, hogy bemehetek -e, de jobb híján leparkoltam kívül, majd egy sóhajtás kíséretében leállítottam a kocsit és kiszálltam belőle. Még megvártam, míg Alice is kiszáll, utána gondosan lezártam, és nyújtózkodtam még egyet. Lehet, hogy végig hátradőltem, de ez most akkor is jól esett.
- Bekísérjelek? Elvileg engem be kéne, hogy engedjenek.
És addig sem kell visszamenni és jelentést írni - tettem hozzá gondolatban, és elmosolyodtam. Jó, lehet hogy szemét voltam egy kicsit, de egyszer engem is vezérelhet hátsó szándék, nem?

+ Szent Vlagyimir Akadémia + Közös helyiségek + Parkoló +

Tárgy: Re: Montanai zöldkert Csüt. Dec. 15, 2011 8:47 pm

Oh -gondoltam magamban- mindig elfelejtem, hogy túl közvetlen vagyok. Találkoztam már néhány arisztokratával de mivel még kis lurkó voltam mindig csak nevettek, hogy valamilyen furcsa becenevet adtam nekik.
Már félúton járhattunk, és ez... számomra nem kedvezett túlságosan. Kíváncsi lennék milyen egy alkimista munkája.
Annak mit Steph mondott lehet némi igazság alapja, de hát még is csak egy külön faj vagyunk... legalább is a morák igen, én negyed részt ember vagyok. Ez az osztályzás is olyan régi módi... Morák, Strigák, Dampyrok és itt jönnének a képbe az emberek és az alkimisták is.
- Sokat dolgozhatsz.
Ha így beszél, biztos, hogy rengeteget dolgozik. Ej, rossz belegondolni, hogy mennyit kell majd robotolnom, de hát ha Vikit védem ezzel nincs mit tenni. Vontam vállat magamban.
- Stoppal jöttem a városba is.
Vágtam rá szinte azonnal.
- Különben is, én dampyr vagyok.
Mondtam büszkén, még ha anyámat nem is láttam gyakran, én még is csak egy dampyr lennék, még hozzá testőr. Testőrtanonc -javítottam ki magam. És őszintén bíztam vagy mondhatnám biztos voltam benne, hogy én nem hasonlítok Annára, se az apámra. A családi hátteremtől eltekintve nagyon büszke voltam arra ami vagyok.
- Nem vagyok én olyan jó mint hiszed.
Itt gondoltam leginkább arra, hogy öltem már strigát. Az aki gyilkolt nem lehet jó ember, ez alap volt az életemben. Persze az aki azért harcol, hogy megvédjen valakit nem lehet rossz ember. Elég ellentétes egy gondolat menetem van. De kiegyeztem magamban azzal, hogy attól nem lesz valaki rossz csak mert strigát ölt.
Kicsit túl sokat gondolkoztam ma, vetetem fel magamban mikor észre vettem, hogy már az akadémiánál vagyunk.
Mikor megálltunk kiszálltam a kocsiból és merengni kezdtem, hogy tudnék vissza lopakodni az akadémiára úgy, hogy azt ne vegyék észre. De ezt gyorsan elvettem. És akkor! A fogaskerekek végre olajozottan működtek. Egy mosolyt legyintettem Stepha felé majd megszólaltam.
- Hát ha van kedved egy kicsit sétálni mielőtt újra vezetni fogsz...
Megvártam, hogy reagálni tudjon majd a kapuhoz igyekeztünk. Ott az őr egy kicsit bal jóslóan nézett rám. Nem ez volt az első alkalom, hogy nem mentem be az órákra vagy, hogy az erődben múlattam az időt. De kétség kívül ez volt az első alkalom, hogy elszöktem az iskola területéről.
- Jól vagyunk itt este felé?
Széles mosollyal üdvözöltem őket. Az őrök mintha elkezdtek volna méregetni minket majd a tudtomra adták milyen következményekkel jár, hogy engedély nélkül elhagytam az akadémiát bla, bla, bla. És ha tudnák, hogy még egy strigával is találkoztam. Aztán megkérdezték mit keres ott egy alkimista. Ez számomra döbbenetes volt, már is kiszúrták, hogy alkimista. Huh, ügyes -dicsértem őket gondolatban.

Tárgy: Re: Montanai zöldkert Pént. Dec. 16, 2011 8:53 pm

// Reag a Parkolóban. //

» Montanai Pláza