Edzőterem

Tárgy: Edzőterem Kedd Dec. 07, 2010 10:46 pm

A Dampyrok edzései folynak itt.

Tárgy: Re: Edzőterem Hétf. Dec. 05, 2011 10:45 pm

Ignatius

Lehullott az első hó. A földön már nem cipők, hanem csizmák lábnyoma vált láthatóvá. A labirintus zöldből fehérre váltott, ahogy az ösvények, és Szent Vlagyimir Márványszobra is. Ahogy a vakító világosságban körülnéztem, szinte beleszédültem a látványba. Minden gyönyörű volt. A járdákon, amiket általában szemét borított, most most csak a fehér, tiszta hó volt.
Azonnal fel is öltöztem, majd kifutottam, és csináltam pár hóangyalt. Utána még hosszú percekig ültem egymagamban.
A hajam oldalra volt copfozva, így a fülemhez szabad útja volt a szélnek, össze is borzongtam a hidegtől. Igaz, sapka is volt rajta, de az nem számított sokat.
Végül fel is keltem, és tovább indultam az edzőterem felé. Egyébként is el szoktam jönni reggel, csak épp reggeli előtt. Most viszont, ha már így kijöttem...
Szóval, most itt vagyok, és épp a kabátomat veszem le magamról. Ugyan elég kellemetlen, tekintve, hogy a hátsó része tiszta hó, nekem pedig ne nagyon akaródzik a hidegbe nyúlkálni, azért jobb mintha az a vizes, vékony kis valami lenne rajtam.
Le is hajítom az egyik sarokba, rá a francia sapkámat - valahogy így hívják, ha jól emlékszem - majd gyorsan elfutok pár bábúért. Viszont, mire én ezeket behozom, teljesen el is fáradok.
- Ez nem lehet igaz... - suttogom magamba és a hajamba túrok.
Hiába edzenék, ha egyszerűen nem megy. De, sebaj, majd erőltetem, nem lehet nagy gond.
Végigállítok egy egész pályát, majd nekifutásból elindulok, és egyenként "leölöm a strigákat". Kár, hogy már a felénél elesek. Ezt okozza a kimerültség, és a figyelmetlenség.
Kifújom a levegőm, és kissé lihegve nézem meg a térdemen éktelenkedő piros foltot. Nem néz ki valami jól.

Tárgy: Re: Edzőterem Csüt. Dec. 08, 2011 10:28 pm

Lizbeth[center]
Szeretem, amikor minden tiszta hó. Valahogy megható...Jó lenne most valakivel kettesben sétálni. Jut eszembe, körbe sétálom az épületet. Az udvaron egy pár lábnyom szánt csak végig a havon, egy hóangyal, majd megint lábnyomok. Az edzőterem felé megyek, amerre a lábnyomok vezetnek, elvégre ezek szerint van ott valaki. Így is szocializálódnom kéne, nem sok embert ismerek még az iskolából. Lizzel is jó lenne találkozni...bár még a telefonszámát sem kértem el. Érzem, hogy elpirulok a gondolatra. Kinyitom az edzőterem ajtaját és bemegyek. Már van itt egy kabát meg egy sapka, így hát én is odadobom a cuccom azok mellé. Látom, hogy fel van állítva a pálya, és a közepén először egy szőke fejet, majd a hozzátartozó testet is meglátom...Liz az. Micsoda kellemes meglepetés. A térdét nézegeti. Amilyen halkan csak tudok, odaosonok és egy: Szia, Liz-et suttogok a fülébe, majd várom a reakcióját. [left]

Tárgy: Re: Edzőterem Csüt. Dec. 08, 2011 10:55 pm

Hihetetlen, milyen ügyetlen tudok lenni. Pedig... én tényleg szeretnék jó testőr lenni... Csak valahogy nem igazán az én reszortom. Gyenge vagyok. Esetlen. Nem tudom, mit kéne tenni. De ezt valószínűleg úgy sem változtathatom meg.
Csalódott vagyok. Nemcsak hogy nincs esélyem Darren testőrévé válni, de emellett még a dolgomat - amiért vagyok - képtelen vagyok jól elvégezni. Pedig, minden dampyrnak ez a kötelessége. Minden dampyrnak, így nekem is. Attól, hogy nem olyan régóta tanulom, és gyakorlom a testőrködést, még mehetne, és mennie is kéne. Még sem sikerül. Sokakat nem érdekel ez az egész, de engem nagyon is. Eddig végig mindent megkaptam, bár hiányos volt az életem. Most én szeretnék valamit adni! És ez csak egy kis, egy általános dolog amit meg kéne csinálnom, hogy én is védjek egy morát. Hogy azt tegyem, ami a fajunk dolga. Mégsem sikerül, hiába próbálom, hát hogy lehet ez? Hogy történhet meg ilyen?
Csak akkor veszem észre, hogy sírok, mikor a hideg folyadék lecseppen a nyakamra. Megszeppenve nézem, ahogy a kezemen, és a csupasz térdemen is a záporozó, hatalmas könnyeim csordogálnak. Igen. Most meg sajnáltatom magam. Ahelyett, hogy inkább tovább próbálgatnám, inkább leállok bőgni. Így nem s fogok haladni, de nem ám!
Szipogok egyet, majd olyan hirtelen pattanok fel, hogy még a lábam is belesajdul. Ráadásul a térdem is eszeveszettül fáj, nem bírom megállni, hogy ne sírjak. Csak figyelem, ahogy a piros volt lassan, de biztosan kékbe megy át.
Egy kis részem kezdi megérteni, miért akarnak annyian strigává változni. Sebezhetetlenség. Milyen távfogalom, és milyen elérhetetlen! Minket egy rossz esés is megöl, megkínoz, a strigák viszont mint lelkileg, s testileg is sebezhetetlenek. Igazságtalanság! Viszont, ezért vagyunk mi, dampyrok, hogy ennek ellenére is megsebezzük őket, és, legfőképp, hogy a morákat védjük a strigák által szerezhető sebektől. És ezt is fogom tenni, ha törik, ha szakad. Hogy a morák is sebezhetetlenek legyenek... Miattunk.
Éljenek a dampyrok!
Halványan elmosolyodom a gondolattól, és épp hátrafordulok hogy visszafutva újra elölről kezdjem a gyakorlást, mikor is nekimegyek valakinek. Hogy lehet, hogy nem hallottam meg a közeledését? Pedig nem is sírtam hangosan, sőt!
Megrökönyödve felpillantok az útakadályomra, és mikor felismerem, elmosolyodom. Úgy örülök neki!
- Szia! - köszöntöm viszont, a lehető legkedvesebben, és összekulcsolom a hátam mögött a kezeim - Mi járatban errefelé? Te is gyakorolsz?
Kíváncsian nézem, közben a lassacskán felszáradó könnyeket törlöm le az arcomról. Már úgy is látta, úgy is mindegy. Majd ha rákérdez, talán meg is kérem, hogy segítsen nekem gyakorolni. Végül is ez nem is lenne rossz ötlet!

Tárgy: Re: Edzőterem Kedd Dec. 13, 2011 10:22 pm

Na, erre a reakcióra számítottam legkevésbé. Azt hittem reflexből leterít, ehelyett felpattant és véletlen nekem jött. Biztos csak a gondolataival volt elfoglalva, észre se vette, hogy itt vagyok. Egy kis csalódottság fut végig rajtam, de aztán az arcán látom, hogy örül nekem.
-Hát, hogy őszinte legyek csak céltalanul sétálgattam, és megláttam az ide vezető nyomokat a hóban és kedvem támadt kicsit edzeni.-és őszintén szólva, reméltem, hogy Te vagy itt. De ezt csak gondolatban teszem a mondat végére.- Láttam, elestél. Nagyon fájhatott. Azért sírtál vagy valami más baj is van?-kérdezem kedves hangnemben, nem gúnyolódásból mondtam. Bárki hibázhat, én is szoktam, ráadásul elég gyakran.
Remélem nem sikerült túl tolakodóra a kérdés, tényleg érdekel, hogy mi bántja. Nekem elmondhatja nyugodtan, nem adom tovább senkinek. Alapból nem vagyok pletykás ember, meg barátaim se igen vannak. Haverok sokan vannak, de igaz barát kevés.

Tárgy: Re: Edzőterem Kedd Dec. 13, 2011 10:49 pm

Ignatius felbukkanása teljesen váratlanul ér, és azt hiszem, ez az arcomon is meglátszik. Nem, különben tényleg örülök neki, de teljesen halálra rémisztett. Képtelen vagyok nem arra gondolni, hogy ha most egy striga lett volna, és nem hallottam volna meg... nos, nagy bajban lennék. De most valahogy nem működnek a reflexeim - már ha vannak egyáltalán efféléim - túlságosan biztonságban érzem magam. Igaz, azt hiszem, az akadémián belül ez nem is nagy csoda.
Amíg válaszol, végig az arcát lesem, és... nos, csalódottan veszem észre, hogy csalódott. De miben? Bennem? Csak nem látta a bénázásomat és azért? Ó, szegény biztos nem örült neki, hogy igazából ilyen szerencsétlen vagyok. Remélem, azért nem hagy itt.
- Értem. Nem is csoda, ilyenkor az embernek minden vágya céltalanul sétálgatni - csillan fel a szemem - Mert hát... Olyan szép a tél, nem? Minden fehér... Nyugodt... Békés... Csak a madarakat sajnálom, akik fáznak és nem jutnak élelemhez.
Egy pillanatra szomorú is lesz az arcom. Minden jóban van valami rossz is. És akkor a többi állatról még nem is beszéltem. Szegénykék!
Sóhajtok egyet és csüggedten megrázom a fejem, majd a figyelmem már vissza is irányul Ignatiusra, mikor tovább beszél. Ó. Ezek szerint tényleg látta, hogy elesek.
- Nem fájt annyira. Különben is: hozzá kell szoknom. Egy ilyen kis ütés nem téríthet el - mondom határozottan, ajkaimat összepréselve. Igen, így kell ezt! Szigorúnak kell lennem magamhoz, ha máshogy nem megy a dolog. - Sírni, hát... Azt... Nem azért... Tudod, ez nekem nem igazán megy, és fárasztó minden nap ugyan olyan eredményt elérni. Semmilyen haladás. Semmilyen változás. Ráadásul vannak dolgok, amiket azt sem tudom, hogy kell megcsinálni.
Felpillantok rá, majd vissza a gyakorló bábukra, onnan pedig a földre. Szégyellem magam...

Tárgy: Re: Edzőterem Szomb. Dec. 17, 2011 2:42 pm

Az arcán látszik egy kis meglepődés. Szereti a telet...én is. Bár a nyarat is szeretem, de hát akkor melegít a haj. Annyira szép szeme van Liznek...legszívesebben mindig csak azt nézném.
-Igen, a tél csodálatos. Minden nyugalmat áraszt, békét...és a téli időszaknak a szeretetről kéne szólnia. Emlékszem régen, ilyenkor télen mindig együtt volt a család, együtt játszottunk és építettünk hóembert...a lányok hóangyalokat csináltak. Milyen szépek is voltak azok az idők.-egy pillanatra a semmibe bámulok, mintha könnyekkel telne meg a szemem a régi emlékek kapcsán, de vissza pislogom őket. Nem szabad gyengének mutatkoznom a lány előtt.- Hát igen, az állatokat én is sajnálom. De hát ezért vannak az emberek...ha éreznének egy kis felelősséget, tennének ki táplálékot az állatoknak.
-A sérülések...hát igen. Mondjuk szerintem a fájdalomhoz nem lehet hozzászokni...Nem baj, hogy eltérít...legalábbis most még. Mind emberből vagyunk. Majd ha tapasztaltabb leszel, nem fog eltéríteni.-rámosolygok és bátorítóan megölelem.- Majd segítek gyakorolni, együtt könnyebb lesz, hidd el. Egyik napról a másikra senki sem lesz profi. Ha arra gondolsz, hogy fél éve, hogy ment, hát biztos rosszabbul. -rámosolygok.-
Nem tudom, miért szégyenkezik. Mindenki emberből van. Bár tudnék segíteni neki, az önbizalom-növelésben. Szerintem, csak az önbizalomhiánnyal van gondja, sokkal több lenne benne, és ezt ki is fogom hozni belőle. Csak tudnám, miért nem bízik magában...

Tárgy: Re: Edzőterem Kedd Dec. 20, 2011 7:56 pm

A tél. Sokan nem szeretik a hideg miatt, de úgy tűnik, nem én vagyok az egyetlen, akit ez hidegen hagy. Ignatius is szereti, és el is merül az élményekben, én pedig kíváncsian hallgatom őt, végig rajta tartva a szemem. Igaz, közben nekem is máshol járnak a gondolataim: ugyan úgy elképzelem a fiúval a képet, amit mesél. Az arcomra még a csodálat is kiül - legalább is gondolom - nekem az ilyen dolgok egyáltalán nem voltak természetesek. Nem szegények az árvaházak, ez igaz, de mi soha nem lehettünk annyit kint télen. Nem volt olyan meleg a ruhánk. Mindig csak belülről tudtam figyelni a havazást, nézni a hóembereket... Talán ezért is érdekel jobban, ezért nyűgöz le ennyire. De a fordítottját el se tudnám képzelni. Ráadásul, ehhez - hogy a hóban játszhatnak - még az is hozzácsatlakozik, hogy a húgaival. Nekem sosem voltak ilyenjeim. Se családom. Nem tudom milyen, el se tudom képzelni, de olyan csodálatos lehet! Sokan mondták már, hogy ha lenne testvérem, egyáltalán nem így gondolnám, de ezzel egyáltalán nem értek egyet. Szerintem jobban kéne értékelniük őket. Nem kéne annyira természetesnek lennie, olyan átlagosnak.
- Jók is voltak. Most már nem lehet más szoknyája mögé bújni - mosolyodom el kissé szomorúan, de a gondolataimban még mindig az a kép él, amit ő írt le nekem. Csodálatos lehetett. Sajnálom, hogy az árva gyerekeknek és nekem ilyenben nem lehetett részünk.
Aztán a kép elsuhan és az állatok jutnak eszemben, nekem pedig kissé a szám is legörbül. Csak akkor mosolyodom el kissé, mikor Ignatius azt mondja, hogy "ezért vannak az emberek". Ez furcsán jött ki, és elgondolkozom azon, ne kérdezzek -e vissza, hogy "szóval úgy gondolod, hogy ők erre jók?" de ez nem lenne kedves dolog, úgy hogy inkább csendben maradok. Különben sem hiszem, hogy úgy értette, ahhoz túl kedves, hogy ilyenekre gondoljon.
- Viszont figyelmen kívül kéne őket hagyni. És ez nem igazán megy - válaszolom sóhajtás közepette, majd gyorsan hozzáteszem: - Legalább is, még. De nem fogom feladni. A dampyroknak ez a dolguk, és még ha nehéz is, akkor is meg kell védenünk a morákat és fejlődni. Nem fordíthatok ennek hátat. Nem én vagyok a fontos, hanem ők. Nem engedhetjük, hogy kihaljon a fajuk. Egyik faj sem halhat ki. Strigák által meg végképp. Ha ehhez ölnöm kell... boldogan megteszem - válaszolom határozottan. Nem kiabálok vagy ilyesmi, de így is elég kínosan érzem utána magam, ez talán túl komoly téma. Ráadásul még csak azt is most veszem észre, hogy a fiú megölelt. El is csodálkozom egy pillanatra, de végül elmosolyodok és visszaölelek. Kedves tőle, hogy nyugtatni próbál. De hát ő egyébként is olyan kedves.
- Segítenél? - kerekednek el a szemeim, és anélkül, hogy észrevenném, kibontakozom az öleléséből. - De... nem fáradtság neked? Úgy értem... Nem okozna gondot? - kérdezem aggodalmasan, közben az arcát fürkészem.

Tárgy: Re: Edzőterem Kedd Dec. 20, 2011 8:08 pm

Kis meglepetés tükröződik az arcán, nem számított arra, hogy megölelem. Viszont visszaölelt, és ez jó jel. Segíteni neki sosem fáradság...szeretek vele lenni. Olyan...olyan jó érzés. Hogy gondot okozna-e? Persze, hogy nem. A lényeg, hogy vele legyek, vagy legalább a közelébe. Közben (sajnos) kibontakozik az ölelésből. Bár ne tenné...szeretném a karjaimba tartani, érezni hajának édes illatát...persze úgy, hogy közben nem leszek túl tolakodó. Arra azért figyelnem kell. Lehet, hogy megbántottam egy kicsit, amikor elragadtatva meséltem, hogy milyen volt a testvéreimmel karácsonyozni, hisz ő ilyet nem élhetett meg. Legalább is nem hiszem, hogy az árvaházba szeretett volna valakit szinte testvéreként...vagyis hát nem tudom.
-Persze, szívesen segítek. És egyáltalán nem jelent gondot.-mosolygok rá, majd mélyen a szemébe nézek és egész lassan elkezd az arcom az övé felé közelíteni...

Tárgy: Re: Edzőterem Kedd Dec. 20, 2011 8:46 pm

Felcsillan a szemem, és egyre izgatottabb leszek. Segít. Menni fog. Szélesen elmosolyodom. Így egyszerűbb lesz. Meg fogom tanulni. Minden menni fog. Ha Ignatius segít és megmutatja, biztosan. Ő tuti ügyes. Meg hát ha nem is, akkor is kiskora óta tudja, hogy micsoda, és gondolom ez így már alap neki. Ráadásul valószínűleg jó kondiba van, és ez is arra utal, hogy edzeni is szokott. Főleg hogy most is azt tervezte. Ha meg igen, akkor biztos van mit, csak tudja, mit fog csinálni. Végül is én sem tudom, csak azt nem, hogy hogy fogom véghez vinni. Így már minden...
- Mit csinálsz? - kérdezem elképedve, remegő hangon. - Azt hittem... Barátok vagyunk... Hogy teljesen önzetlenül...
Egyre csalódottabbá válik az arcom és hátralépek egyet. A karom is megremeg, és közel állok a síráshoz. Előbb megsérült a térdem és nagyon fájt, még is most érzem igazán úgy, mintha a lábam ki akarna bukfencezni alólam. És akkor ez semmi ahhoz képest, amit egyébként érzek. A nem fizikai fájdalomhoz képest. Lassan könnyezni is kezdek, mert egyszerűen már nem tudom megállni.
Szorgosan lépegetek hátrafelé, közben úgy érzem, mintha valaki fojtogatna. Miért csinálta ezt? Újabb és újabb könnyeket nyelek vissza, miközben lassan sarkon fordulok és elfutok. El kell mennem a közeléből...

Edzőterem + Dampyr lakosztály + Lány kollégium + 1-es szoba