Persephoné Rose Blackwood

Név: Persephoné Rose Blackwood
Becenév: Per
Nem: Nő
Kor: 17
Születési év:1993.07.17, Spanyolország
Küllem: Középmagas, hosszú, barna, göndör haj, mandulaszínű szemek, telt idomok, babaarc, már-már szoborszerű arc.
Faj: dampyr
Rang:-
Apa: Castor Blackwood
Anya: Ismeretlen
Jellem: Forrófejű, de határozott és bízik a megérzéseiben. Hideg és tartózkodó személyiség, aki nem szívesen köt barátságot senkivel bár, ahol tud ott segít. Rossz szokása, hogy minden embert elemezget, ezért sokan megvetik mondván mindenkit elkönyvel valaminek, saját magán kívül. A harcművészet az élete, már-már megszállottan gyilkolja a strigákat. Anyai gondoskodás híján kissé fiús de a végletekig érzelmes, habár soha nem adja ki magát senki előtt, zárkózott. Titkon rajong a színházért, de, hogy kipróbálja magát benne, vagy bevallja valakinek ahhoz nincs mersze. A végsőkig küzd az igazáért és az életben maradásért holott nem találja saját magát.
Amiben különösen jó: zongorázás, harcművészet, spanyol nyelv
Molnija: 4 molnijám van, amit egy Pamplonai rajtaütésen után kaptam. Ezen kívül is öltem már strigát de azok "illegálisnak" mondhatók, így azokból nem származik tetoválásom.
Évfolyam: 2.évfolyam
Vizsgaeredmények: Elsőben volt egy terepgyakorlat amin jelesre vizsgáztam.
Mora: még nincs
Előtörténet:

A nevem Persephoné Rose Blackwood, egy negyedrészben spanyol és háromnegyed részben pedig dampyr lány. Spanyolország fővárosában-Madridban születtem. Apám, Castor Blackwood egy spanyol származású, jól fésült, kivételes hatalommal bíró „üzletember”, aki kétszer meggondolja, mielőtt belemegy egy ígéretesnek látszó üzletbe. Egy csonka spanyol családból származunk, akik világéletükben megvetették a királyi politikát. Az édesanyám egészen csecsemőkoromban itthagyott minket, ezért érthető módon nem éreztem hiányát egy nőnek, aki betölthette volna a helyét, voltaképp nem is vágytam rá.

Nem én voltam a legboldogabb gyerek, de rossznak sem mondanám a sorsomat. Castor mindent megadott nekem, már ami a külsőségeket illeti csak éppen ő nem volt velem. Hideg és tartózkodó volt, ezért sem meglepő, hogy én magam is olyan hűvös jéghegyként viselkedem mostanáig is mindenkivel. Csak akkor volt velem, amikor harcművészetre oktatott, de azokban a pillanatokban voltunk egymáshoz a legközelebb és egy idő után már meg tanultam értékelni ezeket az órákat, amikor teljes párhuzamban voltam az apámmal. Teljes tudatában voltam, hogy maffiózókkal üzletel, és olyan kapcsolatai vannak, mint a legjobb világhálózat, netán annál is jobb. Nem vetette meg az erőszakot, ha akart valamit, de tudom, hogy engem sose bántana. Rossz szokása, hogy tikkel a szeme, ezért is mikor rákérdeztem a dologra egyszerűen a falhoz szorított és megfenyegetett bár láttam rajta – a tikkelő szeme miatt – nem szívesen teszi, de máshogyan nem sikerült volna visszafognia kíváncsi természetemet.

Az iskolai jegyeim nem érdekelték, de mikor 16 évesen legyőztem és ezüstkarót helyeztem a szíve fölé, láttam a szemeiben a büszkeséget és ez elég volt. Az akadémián, ahova csak fiúk jártak mivel a korombeli leányzók egyike sem rajongott a férfi testőrképzésért- mindinkább fiúnak néztek és én is hamar észrevettem, hogy jobban kijövök az ellenkező nemmel, mint a lányokkal. Sportpólóban és lófarokba kötött frizurával hamar befogadtak a srácok, de nem meglepően sokszor előfordul, hogy bepróbálkoznak nálam, de hamar fölfogják, hogy három lépés távolság, mikor megismerkednek az öklömmel. Elégszer találkoztam strigához ahhoz, hogy ez a kis ökölpróba semmit jelentsen, de a fiúkat egy ilyen megnyilvánulás könnyen meghátrálásra késztet, ha nem ütközik meg rögtön a fiús külsőn…

Feltett szándékom, hogy annyi morát védek meg feláldozva ezzel az egész életemet, amennyit csak lehetséges és olyan híres és határozott dampyr válik belőlem, akit mindenki elismer. Itthon van egy csoport, aminek én vagyok a vezetője. Szabad estéinken strigákra vadászunk és annyit ölünk meg amennyi elénk kerül. Sokan ezt úgy tartják, hogy megszállottság és keresetlen bajba keveredés, egyesek vérengzésnek hívják, de mi úgy hisszük, hogy ezzel csak olyan vámpírokat ölünk meg, akik nem gondolkoznak el egy támadás alkalmával sem, hogy ez helyes-e vagy helytelen, sőt azon sem, hogy ezzel hány életet vesznek el.

Ha nem az önkéntes strigavadászattal vagyok elfoglalva, zongorázom. Néha úgy érzem, hogy az egyetlen barátom ez a hangszer, amely sok külső szemlélő számára csak egy tárgy, amiből hangok távoznak az érintés nyomán. De, ha közelebbről megnézed azok nem csupán hangok, hanem egy-egy érzelem kifejezése. Nem tartom mindig a legjobbnak, ha szavakkal mondunk el egy érzést. Kikapcsol, és olyan világba repülhetsz általa, ami csak a tiéd, te ismered…
Életem jelentős fordulópontja volt mikor eltanácsoltak a Vasziljavszkij férfi-testőrképzési akadémiáról, mert tartottam a hátam a barátomért…

- Te csaj vagy?- intézte hozzám a szavait egy elsős akadémista. Enyhe szakáll pelyhedzett az állán, szemeiben élénk érdeklődés csillant, miközben végigmustrálta a testemet. Nem bírtam az olyan férfiakat, akik csak azért álnak szóba egy lánnyal, hogy a külsejét csodálják vagy közhelyeket sugdoshassanak a fülébe, azt bizonygatva, hogy ők majd vigyáznak rá. Én nem engedhetem meg magamnak azt a luxust, hogy egyszer is hihessek egy ilyen bájos kijelentésnek. Korán megtapasztaltam, hogy az, aki igazán meg tud óvni téged az te saját magad vagy!
- Minek látszom?- néztem dacosan oldalvást az elfojtott mosolyú fiúnövendékekre miközben a felmosóronggyal bajlódtam az akadémia folyosóján. Megjegyzem büntetésből, amiért kiszöktünk a fiúkkal a Rest Princebe bulizni a múlt éjjel.
- Az idomaid alapján lány, de ki tudja… – megnyalta a szája szélét és az a férfi jutott eszembe, aki még 14 éves koromban próbált hozzám érni. Azóta nincs meg a fél bal karja. Apám tudja, hogy kell elintézni egy problémát…
- Hátrébb az agarakkal Josh – lépkedett mellénk Samuel, az egyetlen férfi a környezetemben, aki elfogad, olyannak amilyen vagyok, persze nem mindig tud elviselni, se megérteni mondván „Ez olyan lányos dolog”, de jól kijövünk.
- Nem kell Sam – hárítottam, de a barátom már le is hunyta égkék szemeit és koncentrálni próbált. Ő olyan csodabogárféle és fura körülmények között került ide. Mora, viszont a szülei elég befolyásosak voltak ahhoz, hogy a fiú kérésének eleget téve, felvetessék a Szent Vasziljovszkijba, hogy harcot tanulhasson.

Ujjbegyeit a vakszeméhez érintette és megremegett a szempillája az erőlködéstől, ahogy tüzet csiholt elő a semmiből. Samben hamar felment a pumpa és hozzám hasonló kívülállókánt ő sem állt a társadalmi ranglétra tetején, így én voltam a legjobb barátja. Bármilyen adódó alkalommal kiállt mellettem, de ezúttal túl messzire ment. Az erejét még nem használta egy diák ellen sem és nem tartottam jó ötletnek kihúzni a gyufát az igazgatónőnél. Josht skarlátpiros lángok ölelték körül, míg a többiek sóbálványként álltak mellette.
- Hagyd abba!- kiáltott vészjóslón Josh de mikor a lángok élénkebb mozgásra kaptak, a fiú szemeibe rémület költözött. Még nem tapasztalta a bőrén egy mora bűbáját sem és nem tűnt elragadtatottnak az ötlettől, hogy most belekóstolhat. Egy ideig némán néztem a jelenetet nem tulajdonítva sok jelentőséget a dolognak, de a kárminpiros lángok egyre feszítőbb gyűrűje Josh körül, cselekvésre késztettek.
Távolról hallottam, ahogy egy ötödikes kisfiú elrohan az igazgatói felé, cipőjének kopogása a megmozdulásomat eredményezte. A falnak löktem a felmosó fát és Sam elé álltam. Lefejtettem a kezeit a homlokáról, kirázva őt a transzból. A földre segítettem majd Joshoz fordultam. A tűznyelvek a bűbáj hatástalanítása után eltűntek, de rendesen megpörkölték a fiút és ijedt reszketése, sokkos állapotára utalt. A körülötte álló srácok most a lépcsőhöz lapultak és megdöbbenve néztek a keleti folyosó irányába, ahonnan az igazgatónő hangja csendült fel.

- Mi folyik itt? – szólalt meg fennhangon. Fél szemmel láttam, hogy már csak pár lépés választja el, hogy meglássa az eseményeket és Samet kirúgja a Vasziljavszkijból. Erőt vettem magamon és bevertem Josh orrát, magamra terelve a gyanút. Az igazgató rögtön elhitte, hogy én vagyok a tettes, így az ő szavaival élve: azonnali döntéshozatalra szorul velem kapcsolatban.

Sam nem tudta megérteni, hogy miért vállaltam fel helyette a tetteit, de később, miután kiderült, hogy eltanácsolnak az iskolából, beláttattam vele, hogyha ő lenne az én helyemben neki a családja hírneve is sérülne és nemcsak az önérzete.
Ezután az ig. ultimátumot ajánlott nekem: vagy elmegyek egy általa kijelölt iskolába és ott teszem le az érettségit vagy rosszabb eszközökhöz folyamodik, ami egyet jelentett a vérszajhákhoz való beutalással. Úgy éreztem, hogy a döntésemet ő már előbb tudta, még mielőtt én válaszoltam volna rá… Apa nem lepődött meg a dolgon, csak az iskolán, ahova küldeni fognak: Szent Vlagyimir Akadémia, Montana. Elvesztettem a legjobb barátomat és még a zongorámat se vihetem magammal. Új életet kezdeni egy másik államban még az én magas tűrésküszöbömnek is túlnyomó, de elszakadni a korábbi „kényelmes” mindennapoktól, egyenesen szörnyű.

Még mindig vannak átmenetek a könyv és a játék között. Nem tudom miért de Sam kicsit emlékeztet Mason-re, a te személyed ahogy van Rose-ra. Ettől függetlenül az előtörténeted tetszik, természetesen elfogadom.

Jó játékot!

Leila

Leila írta:

Még mindig vannak átmenetek a könyv és a játék között. Nem tudom miért de Sam kicsit emlékeztet Mason-re, a te személyed ahogy van Rose-ra. Ettől függetlenül az előtörténeted tetszik, természetesen elfogadom.

Jó játékot!

Leila

Ha gondolod Sam karakterét átdolgozhatom, hogy egyénibb legyen, ami viszont Persephonét illeti én tényleg nem akarom Rose sémára építeni a karakteremet és a párhuzam kettőnk között az lehet, hogy nekem is ilyen személyiségi adottságaim vannak, így akaratlanul beleszőttem.
Köszi, Per

Nem kell most már semmit tenned, ezek csak apró észrevételek. A lakhelyedet PÜ-ben kapod meg. Itt már nincs különösebb dolgod.

Leila

Rendben van. A módosítás elfogadom!

Leila